A nagy bővítés előtti intézményi reform
Az Európai Közösséget hat állam alapította, ami felveti az első szerződések korlátozott jellegét, az organizáció limitált mozgásterét. Az első csatlakozások előtt kiderült, hogy a már megszokott forma nem elegendő egy módosult létszám ellátására. Éppen ezért minden csatlakozási hullámot egy-egy kisebb reform előzött meg, ami alól a 2004-es nagy keleti bővítés sem kivétel. Sőt, a felszabadult országokkal elindult kapcsolatfelvétel jelentős nyomást helyezett az Unióra. A küszöbön álló egyesülés felkészülést igényelt, amit a helsinki Tanács szorgalmazott is, sőt meghatározta, hogy az Uniónak 2002-re fogadóképesnek kell lennie, leginkább intézményi szempontból.
A megváltozott összetétel kezelését a szervezetek megszilárdításával igyekezték végrehajtani. Mindezzel együtt járt a korábbi szerződések (maastrichti, amszterdami) részbeni felülbírálása, hiszen újra kérdésként merült fel a Bizottság felépítése, a Tanácsban a szavazatok súlya és a minősített többsége szavazás érvényesítése. A bizonytalan ügyeket 2000-ben vizsgálták meg a nizzai kormányközi konferencián, ahol nem csupán felsorolták, hanem összegezték is a hiányosságokat. Az eseményen a már említett problémák mellett vita tárgyát képezte a Parlamenti helyek elosztása, a különböző együttműködések stabilizálása, az alapvető jogok és értékek pontosítása és az igazságügyi rendszer kidolgozása.
A bővítések demográfiai átalakulásokkal, és az arányok miatt felmerülő aggályokkal jártak. A Tanács – amelyben a tagállamok képviselik magukat – szavazati rendszere még inadekvátnak számított, éppen ezért az igazságosabb érdekérvényesítés érdekében a tagállamok súlyozása várt megoldásra. A konferencián két álláspont bukkant fel. Az egyik fél a meglévő szavazatrendszer megtartása mellett a módosításban hitt, míg a másik csoport ezzel ellentétben a kettős többség – a szavazattöbbség és a népességszám elsődlegessége – elvét támogatta. Végül az első verzió győzedelmeskedett, amivel együtt járt a tagállamok szavazati arányának növekedése, kivéve a népesebb tagállamok esetében. Az eljárást egy demográfiai védőhálóval támasztották meg, ami biztosította, hogy a rendelkezéseket az uniós állampolgárok minimum 62%-ának helyeslésével lehessen elfogadni.
A Bizottság működését illetően, meghatározták a Tanács döntésének elsődlegességét, vagyis a Tanács dönthet a biztosok számáról, a Bizottság rotációs szerkezetéről, de nem hagyhatja figyelmen kívül a demográfiai tényezőket. A Nizzai Szerződés a Bizottság elnökére ruházta a biztosok tárcáinak elosztását, azoknak újraelosztását, az alelnökök számának meghatározását, és személyüknek a kinevezését.
A Parlament létszámát az Amszterdami Szerződés 700 főben határozta meg, azonban a Nizzai Szerződés inkább a tagállamok képviseletét tartotta relevánsabbnak. A létszámot 732 képviselőre emelték, szem előtt tartva a Tanács módosított szavazati súlyozását. A Parlament felhatalmazást kapott a szervezetekkel szembeni kifogás emelésére jogi és eljárási követelmények megsértése esetében. A Parlament jogköre megemelkedett, hozzájárulása megkerülhetetlenné vált.
Az igazságügyi rendszerek is számos változáson mentek keresztül. A Bíróság az ülésezések két formájára kapott engedélyt; ülésezhetett a tanácsban (3 vagy 5 bíró közreműködésével) és nagytanácsban (11 bíróval). A Tanács a főtanácsnokok számának növelésében is eljárhatott. A Bíróság előterjesztett ügyekben rendelkezhetett tovább, és a Közösséget érintő ügyeket is az Elsőfokú Bíróság elé terjeszthette. A Törvényszék feladatköre az előzetes döntéshozatal bizonyos típusaira is kiterjedt. Az igazságügyi változások részét képezte, hogy a Tanács bírói különtanácsokat hozhatott létre. A Törvényszék és a jogi intézmények működésének részleteit a Nizzai Szerződés írta elő.
A Nizzai értekezlet következményeként a Laekeni Nyilatkozatban fogalmazták meg a Közösség alapértékeit, amely az átláthatóság, a demokrácia, a hatékonyság és a polgárok számára hasznos alkotmány. Ezen elvek a Nizzai Szerződésben rejlő szándékot és célt tükrözik. A Szerződés a közös kül- és biztonságpolitikára, a vétójogra, a bűnüldözésre, a biztonsági és védelmi politikára is kiterjedt, valamint az Európai Tanács helyszínéül Brüsszelt jelölte ki.
A Nizzai Szerződést 2001. február 26-án írták alá, és 2003. február 1-jén lépett hatályba.
Forrás
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:xy0012
https://szakcikkadatbazis.hu/doc/8771998
https://mek.oszk.hu/03100/03198/03198.pdf