Visszatérés a Nyugathoz
A modern, nemzetállami keretek között értelmezhető önálló szlovén állam történelmi léptékben egy fiatal egység, annak ellenére, hogy a szlovének már a 6. század óta jelen vannak a Kárpát-medence délnyugati csücskén. Ősi államuk a 7. században születetett meg Karantánia néven, azonban rövid időn belül elvesztették függetlenségüket. A Frank Birodalom hegemóniája elérte a szlovén törzseket is, ami megpecsételte a szlovénság kulturális hovatartozását. A frankok hatására felvették a kereszténységet, sőt a nyugati hatás vált meghatározóvá és formálóvá (ellentétben a szerbekkel és a bolgárokkal). A frankok hanyatlását követően a velenceiek gyakoroltak nyomást a térségre, majd az egyre befolyásosabb Habsburgok vették birtokba a szlovén területeket. A különböző rivalizálások következtében – amelybe a Magyar Királyság is becsatlakozott – a szlovén egység megtört, majd a szlovén népen három birodalom osztozkodott (Velence, Habsburg és Magyar). A szlovénság döntő többsége a Magyar Királyságba tagozódott be, így tehát a magyar történelmen keresztül is meg lehet érteni Szlovénia múltját.
Mint három részre szakadt „nemzet” különböző történelmi lehetőségek szerint fejlődött. Egyrészt a társadalom inkább paraszt volt, míg a nemeseket németek és olaszok alkották, az azonban elmondható, hogy ez által beáramlott a polgárosodás, a reformáció és a nemzeti öntudat is. Másrészt a helyi konfliktusoknak köszönhetően a szlovének mérlegelhettek, illetve megtalálhatták identitásuk megszilárdításának a módját. Mint minden szláv társadalmat, a szlovéneket is fűtötte a pánszlávizmus, így tehát a délszláv tengely létrehozásának gondolatát kifejezetten támogatták. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével a szláv etnikumok jelentősége is felmerült, sőt az érintett nemzetek a Monarchián belüli képviseletüket szerették volna elérni, kifejezve, hogy éppolyan relevánsak, mint az osztrákok és a magyarok. A próbálkozások azonban eredménytelenek voltak, sőt a dualizmus árnyékában az autonómia is csak koncepció maradt (amit a kudarc ellenére sem engedtek el). Az első világháború előtt felerősödő szerb törekvések végül a szlovéneket is inspirálták, mondhatni, hogy egy ígéretesebb alkuként tekintettek egy a Balkánon kialakuló többnemzetiségű struktúrára, mint a dualista államszövetségre. A világháború végére szétesett a Birodalom és a Magyar Királyság, amelynek köszönhetően felkínálkozott a változás lehetősége. A szlovének csatlakoztak a délszláv egyesüléshez, így tehát a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (később Jugoszlávia) alapítói lettek.
A Balkán-félsziget legnagyobb tömbje sem volt anomáliák nélküli, sőt a szerb egyeduralom miatt az etnikumok újra egymás ellen feszültek, amelynek egyik következménye lett a második világháborúban végbement szétesés. Szlovénia újra konkrét megszállás (német, olasz és magyar) alá került, és csak 1945-re szabadult fel a már visszatért Jugoszlávia tagjaként. Jugoszláviát partizánok szerezték vissza a németektől, így tehát kvázi önállóan, a Vörös Hadsereg igénybevétele nélkül fejezték be a világháborút. Bár a Szovjetek nem nehezedtek rá a térségre, a berendezkedés alapvetően sztálininak bizonyult. A Hidegháborúban hasonlóképpen szenvedték el a szocializmust, mint Közép-Kelet-Európa, sőt az 1990-es években a balkáni háború borzalmai tovább traumatizálták a nemzeteket. A kegyetlen harc felbomláshoz vezetett. A tragédiák sorozata után olyan nemzetállamok keltek életre, mint Horvátország, Macedónia, Bosznia és Hercegovina, valamint Szlovénia. A konfliktus vége és a szeparatista hullám nem zárt le minden vitát, hiszen minden ország kapott kisebbséget a szomszédjától, amiből további ellentétek ütközhettek ki. Azt sem lehet állítani, hogy a kivált tagország egy gazdasági paradicsomban találta magát, hiszen még nem alakultak ki a szükséges kapcsolatok. Szlovénia számára is egyértelművé vált a status quo, amikor 1991. június 25-én kikiáltotta a függetlenségét. Egyelőre a senki földjére ért, olyan nexusok hiányában, ami segíthetné a további lendületet.
1991-ben megszületett az új szlovén alaptörvény, létrehoztak egy 90 tagú nemzetgyűlést és egy 40 tagú Nemzeti Tanácsot, majd 1992-ban parlamentet és köztársasági elnököt választottak. Mindez nagy lépésnek bizonyult a korábbi önigazgatásos szocialista módszerhez képest, nem véletlenül fogadta el és üdvözölte a változást az Európai Közösségek. 1992 áprilisában a Szlovén Köztársaság és az Európai Unió között erőre kapott a diplomáciai kapcsolat. 1993-ben aláírták az Együttműködési Megállapodást, majd az év végére tárgyalássorozat vette kezdetét a társulási szerződésről. A párbeszéd során fény derült az akadályokra. Például Szlovéniának Olaszországgal alakult ki disputája a szlovén alaptörvényben lefektetett külföldiek és idegenek földtulajdonszerzését tiltó rendelkezésről, ami sértette az olasz kisebbség jogait. Mindezek mellett a vámmentes üzletek kérdése, a mezőgazdaság ügye illetve a denacionalizációs törvény okozott még anomáliát és fennakadást. Szlovénia 1995-re oldotta meg a problémákat, főleg az olaszokat érintő ügyeket, elvégre Olaszország támogatásának elnyerése kifejezetten relevánsnak bizonyult a folytatáshoz. Végül az olasz kormány beleegyezésével 1995. március 15-én újrakezdődtek a tárgyalások a Társulási Megállapodásról, amit végül 1996. június 10-én írtak alá a felek.
Szlovénia 2004-ben vált az Európai Unió tagjává, a nagy keleti bővítés részeként. A csatlakozással Szlovénia visszatért a Nyugathoz, ahová a kezdetekben is tartozott.
Források
http://dieip.hu/wp-content/uploads/2008-2-06.pdf
https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/summary/the-2004-enlargement-the-challenge-of-a-25-member-eu.html
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Szlavisztika/79Luk%E1cs/szloven-tortenelem.htm